Advertisement
Hungarian transcript
Tanár vagyok.
Egy olyan világban, ahol válságban van az oktatás.
Ez egy nagyon furcsa helyzet, mert egyszerre inspiráló,
és egyszerre nagyon nehéz.
Inspiráló, mert szeretem a kihívásokat.
Viszont nehéz is, és ezt szerintem nem kell elmagyarázni.
Ennek a helyzetnek a kettőssége egy feszültséget szül bennem.
És ez a feszültség engem arra sarkall, hogy megoldást keressek.
Mert jöhetne a megoldás felülről, de én ebben nem hiszek.
Én abban hiszek, hogy ha részese vagyok egy problémának,
akkor én magam is tehetek a megoldásért, az az én felelősségem is.
Nagyon sok mindent lehetne, sőt, szerintem
kellene is újragondolni az oktatásban.
De most nézzünk csak egyetlenegy dolgot.
Azt, amiről én beszélni tudok, ami szerintem az egész rendszernek a szíve.
Ez pedig a tanár.
Mi az, hogy tanár?
Mi a definíció?
Mindannyiunkban él egy sztereotip kép arról, hogy milyen egy tanár.
S ez a kép meghatároz három dolgot legalább:
akarunk-e tanárok lenni,
ha tanárok vagyunk, akkor milyen tanárok vagyunk,
és hogy hogyan bánunk a tanárokkal.
Szóval mi lenne, hogyha ezzel a képpel kezdenénk valamit?
Hátha újra lehet írni ezt a definíciót.
Én szeretnék nektek megmutatni egy olyan képet, ami énbennem él.
Három pontban.
Az első pont, hogy milyen megélni ezt a tanárságot.
Képzeljétek el azt a pillanatot, amikor a tanár bemegy az osztályterembe.
Becsukja maga mögött az ajtót.
Becsöngettek.
Lehet ez a tanárnak egy borzalmas dolog.
Mert az az ajtó neki egy börtönajtó.
Mert a NAT, az igazgató, a szülői elvárások és a tanár
csak ellenáll. Osztály vigyázz!
Mondom, osztály vigyázz! A fületeken ültök?
Vagy...
lehet ez az ajtó egy varázsvilág kapuja.
Ahova ha belépek, mindent kizárok.
S itt bent
45 percen keresztül azt csinálok 33 gyerekkel, amit csak szeretnék.
Mesélhetek, varázsolhatok, táncolhatok, alkothatok.
És ez az alkotás, ez a második pontunk.
Képzeljétek el azt a percet, amikor
már megy az óra, és elég nagy a hangzavar.
Na most, lehet a tanárnak ez egy borzasztó igavonás.
Csak diktálom a definíciókat, nyílik a füzet...
Nem tudom, mit mosolyogtok, nem mondtam semmi vicceset.
Csabika, ne dumáljál ott oldalt, légy szíves.
Hányszor mondjam, hogy ide nem lehet behozni ételt?
Csabika, ne dumáljál, gyere ki felelni.
Gyere ki felelni most.
Vagy...
komolyan veszem azt a teret, ami ott a rendelkezésemre áll.
S valóban alkotok. Mert mit alkotok?
A színtiszta jövőt alkotom. Itt ül velem szemben
a leendő gyerekem leendő tanára.
A leendő ügyvédem, a leendő orvosom, a leendő miniszterelnöknőm.
Üdvözlöm.
És nekem lehetőségem van inspirálni őket, hogy azzá váljanak, akik.
Mert ők nem azt jegyzik meg, hogy én mit mondok, hanem azt, ahogy.
Szóval foghatom magamat, és kiforgathatom az egész biológiaórát.
Nem jegyeket kaptok, hanem pontokat, amiket hónap végén jegyre lehet váltani.
Nincsenek kötelező feladatok, feladattípusok vannak. Ti választotok.
Nincsenek kötelező témák, témakörök vannak.
Például, téged érdekel az orvostudomány, és szeretnél egy beadandót írni
Te az irodalomban vagy jó, igen.
a szívritmusod változásairól. Szuper, várom.
Micsoda? Hogy a depressziós költőkről egy kiselőadás?
Tökéletes, következő órára nagyon jó lesz.
Neked még kéne három pont, hogy meglegyen az ötös a hónap végén? Jó.
Rakj össze magadnak egy tízkérdéses dolgozatot, írd meg órán, én lepontozom.
És itt jutunk el a harmadik ponthoz.
Ami a visszajelzés.
Ki mondta, hogy a visszajelzés azonos az értékeléssel?
Ha én ezt a kettőt szétválasztom, sokkal jobban motiválhatom őket.
Vegyük például Csabika esetét.
Csabika, te tökhülye vagy. Egyes, ülj le.
Vagy...
Csabika, nem nagyon mennek a definíciók,
és a folyamatokkal se vagy egészen tisztában, de legalább megpróbáltad.
Kapsz rá egy pontot, és a következő órán újrapróbálhatod.
A visszajelzéssel még egy dolog nagyon fontos.
Hogy ez nemcsak egyirányú, hanem kétirányú.
Ők is visszajelzést adnak nekem.
Képzeljétek el azt a percet, amikor vége van az órának,
a tanár kimegy a teremből, bemegy a tanáriba,
leveti magát a székre: hogy ezek a diákok már megint dumáltak,
hogy ezek már megint ettek, amelyik nem dumált vagy evett, az mobilozott,
egyáltalán, tiltsunk be minden mobiltelefont,
semmi értelme nem volt, hogy bejöttem.
Vagy...
Nem ellenségnek látom őket,
hanem észreveszem, hogy az a 33 gyerek nem más, mint tükör.
Tükör, ami nagyon pontosan, nagyon kritikusan
és azonnal visszajelzi, hogy amit csinálok, az jó vagy nem.
Például valami izgalmasat meséltem, és bealudt a fél osztály?
Újra kell gondolnom, hogy mit tartok izgalmasnak.
Vagy olyat kérdeztek, amire nem tudom a választ?
Újra kell gondolnom, hogy hogyan készülök az órákra.
Ha komolyan veszem őket,
komolyan veszem magamat és merek kilépni a komfortzónámból,
akkor többet tanulok egy félév alatt, mint egy 180 órás pszichodráma csoportban.
Szokták kérdezni tőlem, hogy ilyen fizetés mellett mégis hogy van ennyi energiám.
Ilyenkor mindig azt mondom, hogy szerintem ez fordítva van.
Ha én ilyenné teszem a munkámat, akkor épp hogy abból nyerem az energiát.
A gyerekek maguk töltik belém az energiát.
Ez egy döntés.
Szóval, kedves fiatalok, és lelkükben fiatalok! Akik még lehettek tanárok.
Ha álmodtok erről a pályáról, akkor ilyennek álmodjátok.
Kedves kollégáim!
A napunk minden órájának minden percében van lehetőségünk meghozni a döntést,
hogy milyen tanárok vagyunk.
S kedves szülők! Kedves mecénások és döntéshozók!
A ti felelősségetek szerintem óriási.
Becsüljétek, értékeljétek és támogassátok a jó tanárokat,
mert a belénk fektetett energia ezerszeresen megtérül.
Nálunk van a varázspálca, hogy megalkossuk azt a jövőt, amire mindannyian vágyunk.
A tanári pálya márpedig menő.
Köszönöm szépen a figyelmet!
Egy olyan világban, ahol válságban van az oktatás.
Ez egy nagyon furcsa helyzet, mert egyszerre inspiráló,
és egyszerre nagyon nehéz.
Inspiráló, mert szeretem a kihívásokat.
Viszont nehéz is, és ezt szerintem nem kell elmagyarázni.
Ennek a helyzetnek a kettőssége egy feszültséget szül bennem.
És ez a feszültség engem arra sarkall, hogy megoldást keressek.
Mert jöhetne a megoldás felülről, de én ebben nem hiszek.
Én abban hiszek, hogy ha részese vagyok egy problémának,
akkor én magam is tehetek a megoldásért, az az én felelősségem is.
Nagyon sok mindent lehetne, sőt, szerintem
kellene is újragondolni az oktatásban.
De most nézzünk csak egyetlenegy dolgot.
Azt, amiről én beszélni tudok, ami szerintem az egész rendszernek a szíve.
Ez pedig a tanár.
Mi az, hogy tanár?
Mi a definíció?
Mindannyiunkban él egy sztereotip kép arról, hogy milyen egy tanár.
S ez a kép meghatároz három dolgot legalább:
akarunk-e tanárok lenni,
ha tanárok vagyunk, akkor milyen tanárok vagyunk,
és hogy hogyan bánunk a tanárokkal.
Szóval mi lenne, hogyha ezzel a képpel kezdenénk valamit?
Hátha újra lehet írni ezt a definíciót.
Én szeretnék nektek megmutatni egy olyan képet, ami énbennem él.
Három pontban.
Az első pont, hogy milyen megélni ezt a tanárságot.
Képzeljétek el azt a pillanatot, amikor a tanár bemegy az osztályterembe.
Becsukja maga mögött az ajtót.
Becsöngettek.
Lehet ez a tanárnak egy borzalmas dolog.
Mert az az ajtó neki egy börtönajtó.
Mert a NAT, az igazgató, a szülői elvárások és a tanár
csak ellenáll. Osztály vigyázz!
Mondom, osztály vigyázz! A fületeken ültök?
Vagy...
lehet ez az ajtó egy varázsvilág kapuja.
Ahova ha belépek, mindent kizárok.
S itt bent
45 percen keresztül azt csinálok 33 gyerekkel, amit csak szeretnék.
Mesélhetek, varázsolhatok, táncolhatok, alkothatok.
És ez az alkotás, ez a második pontunk.
Képzeljétek el azt a percet, amikor
már megy az óra, és elég nagy a hangzavar.
Na most, lehet a tanárnak ez egy borzasztó igavonás.
Csak diktálom a definíciókat, nyílik a füzet...
Nem tudom, mit mosolyogtok, nem mondtam semmi vicceset.
Csabika, ne dumáljál ott oldalt, légy szíves.
Hányszor mondjam, hogy ide nem lehet behozni ételt?
Csabika, ne dumáljál, gyere ki felelni.
Gyere ki felelni most.
Vagy...
komolyan veszem azt a teret, ami ott a rendelkezésemre áll.
S valóban alkotok. Mert mit alkotok?
A színtiszta jövőt alkotom. Itt ül velem szemben
a leendő gyerekem leendő tanára.
A leendő ügyvédem, a leendő orvosom, a leendő miniszterelnöknőm.
Üdvözlöm.
És nekem lehetőségem van inspirálni őket, hogy azzá váljanak, akik.
Mert ők nem azt jegyzik meg, hogy én mit mondok, hanem azt, ahogy.
Szóval foghatom magamat, és kiforgathatom az egész biológiaórát.
Nem jegyeket kaptok, hanem pontokat, amiket hónap végén jegyre lehet váltani.
Nincsenek kötelező feladatok, feladattípusok vannak. Ti választotok.
Nincsenek kötelező témák, témakörök vannak.
Például, téged érdekel az orvostudomány, és szeretnél egy beadandót írni
Te az irodalomban vagy jó, igen.
a szívritmusod változásairól. Szuper, várom.
Micsoda? Hogy a depressziós költőkről egy kiselőadás?
Tökéletes, következő órára nagyon jó lesz.
Neked még kéne három pont, hogy meglegyen az ötös a hónap végén? Jó.
Rakj össze magadnak egy tízkérdéses dolgozatot, írd meg órán, én lepontozom.
És itt jutunk el a harmadik ponthoz.
Ami a visszajelzés.
Ki mondta, hogy a visszajelzés azonos az értékeléssel?
Ha én ezt a kettőt szétválasztom, sokkal jobban motiválhatom őket.
Vegyük például Csabika esetét.
Csabika, te tökhülye vagy. Egyes, ülj le.
Vagy...
Csabika, nem nagyon mennek a definíciók,
és a folyamatokkal se vagy egészen tisztában, de legalább megpróbáltad.
Kapsz rá egy pontot, és a következő órán újrapróbálhatod.
A visszajelzéssel még egy dolog nagyon fontos.
Hogy ez nemcsak egyirányú, hanem kétirányú.
Ők is visszajelzést adnak nekem.
Képzeljétek el azt a percet, amikor vége van az órának,
a tanár kimegy a teremből, bemegy a tanáriba,
leveti magát a székre: hogy ezek a diákok már megint dumáltak,
hogy ezek már megint ettek, amelyik nem dumált vagy evett, az mobilozott,
egyáltalán, tiltsunk be minden mobiltelefont,
semmi értelme nem volt, hogy bejöttem.
Vagy...
Nem ellenségnek látom őket,
hanem észreveszem, hogy az a 33 gyerek nem más, mint tükör.
Tükör, ami nagyon pontosan, nagyon kritikusan
és azonnal visszajelzi, hogy amit csinálok, az jó vagy nem.
Például valami izgalmasat meséltem, és bealudt a fél osztály?
Újra kell gondolnom, hogy mit tartok izgalmasnak.
Vagy olyat kérdeztek, amire nem tudom a választ?
Újra kell gondolnom, hogy hogyan készülök az órákra.
Ha komolyan veszem őket,
komolyan veszem magamat és merek kilépni a komfortzónámból,
akkor többet tanulok egy félév alatt, mint egy 180 órás pszichodráma csoportban.
Szokták kérdezni tőlem, hogy ilyen fizetés mellett mégis hogy van ennyi energiám.
Ilyenkor mindig azt mondom, hogy szerintem ez fordítva van.
Ha én ilyenné teszem a munkámat, akkor épp hogy abból nyerem az energiát.
A gyerekek maguk töltik belém az energiát.
Ez egy döntés.
Szóval, kedves fiatalok, és lelkükben fiatalok! Akik még lehettek tanárok.
Ha álmodtok erről a pályáról, akkor ilyennek álmodjátok.
Kedves kollégáim!
A napunk minden órájának minden percében van lehetőségünk meghozni a döntést,
hogy milyen tanárok vagyunk.
S kedves szülők! Kedves mecénások és döntéshozók!
A ti felelősségetek szerintem óriási.
Becsüljétek, értékeljétek és támogassátok a jó tanárokat,
mert a belénk fektetett energia ezerszeresen megtérül.
Nálunk van a varázspálca, hogy megalkossuk azt a jövőt, amire mindannyian vágyunk.
A tanári pálya márpedig menő.
Köszönöm szépen a figyelmet!